Subaru Leone, egy nem japánautó-fan szemszögéből

Életemben először akkor ültem ilyenben, amikor egy régi off-road őrült ismerősöm elhívott egy kis erdei csapatásra. Neki egy ’83-as 3 ajtósa volt, a szokásos 1.8-as boxerrel szerelve. Már akkor érdekeltek az autók, a technika, és értetlenül néztem a műszerfalon tobzódó egységekre, visszajelzőkre, elektromos ablakokra, satöbbi olyan extrára, amikért még ma is félmilliókat kérnek. Apropó, műszerfal, erről leginkább valami korabeli űrhajós sci-fi jutott eszembe, az ablaktörlő/ablakmosó kapcsolóegységét azóta sem tudom feledni. Persze láttam közben Citroen GSA-t is, no az még cifrább, de ez nem idevaló téma. A lényeg, hogy igazán jót tekertünk a kellemesen felázott erdei utakon, olyan helyzetekből jöttünk ki, illetve olyanokra mentünk fel, hogy nem hittem a szememnek. Itt vége is az ismerkedésemnek ezzel a generációval, de megfogadtam: ha tehetem, beszerzek egy Leo-t valamikor.

2004 év végén jött el ez a valamikor, amikor is egy számomra ismeretlen, de egyben régóta ismert (ez hosszabb sztori) autófanatikustól megkaparintottam ’86-os coupe-ját. Az auto elég ramaty állapotban volt, amiről nem a legutóbbi tulaj tehetett. Két hétig jártam az autóval, utána elkezdtem műteni. Először a motort javítottam meg, majd a kasztni foltozásába kezdtünk (ezt már másodmagammal, mert nekem se CO-m, se hegesztői/lakatolási tapasztalatom nem volt). Közben, autohifis lévén tervezgetem a hifi rendszerét is, elvileg minden fontos lépés dokumentálva van a klub fórumán (gondolkodtam weblap készítésésn is, de arra egyszerűen nincs időm).

Hogy mi fogott meg? A sebváltó tetején levő nyomógombbal pneumatikusan kapcsolható 4WD, az ablakkeret nélküli ajtók, a boxermotor. Minden, ami a Subarut jelentette anno. Meg persze az, hogy coupé, ami már önmagában kedves nekem, de ráadásul ebből a típusból igen ritka is (mármint, Magyarországon)! Ezen kívül persze az is, hogy coupe-hoz képest nagy a csomagtartó (510 l), maga az autó kényelmes, tág a belső tér, bár ez relatív. A teljes gyönyör számomra az volna, ha sikerülne egy automata váltót szereznem bele.

Főbb érdekességek:

-A motor rendberakása után a fogyasztás 7-7,5 literre állt be, ami számomra hihetetlen egy 20 éves 1.8-as boxertől

-A sima szívó benzines motorral szerelt autó nem egy gyorsulóbajnok, de 120-al plusz gázadás nélkül felviszi az emelkedőkön a nyomaték, tisztára, mint egy jó dízel

-Meglepően jól kanyarodik, parkolni künnyű vele, a szervokormány mondjuk nekem egy picit túl puha, mint a korabeli amerikai közepes szedánoknál, kisujjal lehet tekerni a kormányt, emiatt egyáltalán nem sportos

-A váltója kiváló, soha nem kapcsoltam félre, nem akadt meg, pedig teszteltem rendesen, alkalomadtán

-Télen, hóban csak akarattal csikarható ki belőle megcsúszás, stabilan teker a 4 kerék a friss hóban, észre sem lehet venni, hogy nem aszfalton megy az ember.

Így néz ki a kicsike:

És akkor jöjjön egy kis történelem óra, amit hirtelen össze tudtam állítani a típusról:



1971.

Ebben az évben, júniusban került bemutatásra az új modell, a Leone, majd 1972 szeptemberében ennek kombiváltozata, a Leone 4WD Station Wagon. Egészen idáig a négy kerék hajtást kizárólag off-road járművekbe szerelték. A Subaru ezen modellekkel megtörte a tradíciók jegét, és nagy szériában kezdte gyártani a hétköznapi személyautók 4WD-vel megáldott új kategóriáját. Amikor piacra dobták a modellt, első sorban azon vásárlói réteg igényeit akarták kielégíteni, akik valamelyest extrémebb körülnények között élnek, közlekednek, dolgoznak (pl. havas, hegyi vidékeken). Ennek ellenére az auto, eredetisége révén rögvest nagy sikernek örvendhetett mind a hazai, mind a tengeren túli piacon. A típus vevőköre, köszönhetően a szabadidősportok (síelés, horgászat, stb.) népszerűsödésének, megállíthatatlanul bővülni kezdett. Az autó népszerűsége annyira ívelt felfelé, hogy ebből kifolyólag a világon legtöbbet eladott négy kerék hajtású gépkocsija lett, illetve betonbiztos alapot adott a későbbi AWD modelleknek.

Subaru Leone 1971

Subaru Leone Station Wagon 1972

1975-ben bemutatták a Leone SEEC-T szériát, melynek különlegességét az adta, hogy katalizátor nélkül volt képes szabályozni a kipuffogógáz emisszióját.

1977-ben ismét új Leone-t mutattak be. Ez volt az első auto, ami képes volt megfelelni az 1978-as Japán kipuffogógáz emissziós előírásoknak. Ugyanebben az évben, augusztusban jött ki az első Brat modell, ami egy Leone 4WD alapokra (alvázra) épített Észak-Amerikai exportra szánt, platós, 2 személyes, félig haszon-, félig személyautó. Nagyszerű fogadtatásra talált ez a típus is, sokrétű kihasználhatósága illetve “menjünk bárhová, vissza is hozlak onnan” terepképességei miatt rövid időn belül az egyik legkedveltebb négy kerék hajtású szabadidőautó lett.

1980-ban Leone nyeri a Safari ralit a saját osztályában

1981-ben a Leone-ban bemutatkozik a világ első elektronikusan vezérelt automata váltója

1984. októberében a Leone-széria eléri az 1 milliós kumulatív legyártott darabszámot

1986-ban bevezetik a Full Time AWD Leone-t

1987-ben bemutatják a Active Torque Split AWD rendszert, aminek lényege, hogy a rendszer a hátsó kerekekre eső nyomatékot a folyamatosan szabályozza a vezetés körülményeinek változásának függvényében

1988-ban az AWD modellek legyártott kumulatív darabszáma eléri a 2 milliót

1989-ben a Leone-t leváltja a Legacy, amellyel új átlagos sebesség-világrekordot állítanak be (100.000 km táv, átlag sebesség 223.34, FIA által érvényesítve)